♫ TECHNO Története Még több TECHNO bejegyzés: TECHNO BLOG

Miért szeretjük úgy általánosságban a techno alapritmusát? A kutatók sokat vitatkoznak ezen a mai napig. Az eddigi két legjobb magyarázat, amit hallhattunk az a következő:

  • Régen a sámánok meghatározott számú dob ütéstől (és némi tudatmódosító szertől) estek transzba, egy olyan tudatállapotba, amitől tisztelték őket.
  • A másik a szívritmusra vezethető vissza. A roppant egyszerű alapütem hasonló a szív ritmusához, így az agy ösztönösen reagál az efféle hangokra. Egy kapcsolódó elmélet szerint pedig azért van ez így, mert magzatkorában az ember anyja szívritmusát hallja, és ez úgymond örökre beleivódik az elméjébe. Sokan láttunk már olyat, hogy valaki, aki nem szereti a techno zenét, mégis ütemre jár a lába, amikor meghallja a Techno ütemét.

TECHNO

A techno az elektronikus tánczene egyik fajtája, amely az 1980-as évek közepe, vége fele alakult ki az Egyesült Államokban. Azon belül a michigani Detroitban. A techno szót zenei műfaj leírásaként hivatalosan 1988-ban használták először. Manapság sok techno stílus létezik, de a sok alstílus alapjának a Detroit techno tekinthető.

A kezdeti techno az európai szintetizátor-alapú zene és különféle afro-amerikai stílusok, mint például Chicago house, funk, electro, és electric jazz összeolvadásával jött létre. Ehhez hozzáadódott a futurisztikus és fiktív témák befolyása, ami lényeges volt a késői amerikai kapitalista társadalom életében, különösen Alvin Toffler “A harmadik hullám” című könyve. Juan Atkins úttörő producert Toffler frázisának egyik idézete a “techno lázadók” inspirálta, hogy a techno szót használja annak a stílusnak leírásaként, aminek létrejöttében ő is segédkezett. A hatások ezen egyedi keveréke hozta össze a techno-t esztétikus utalásként az afrofuturizmussal. A producereknek, mint például Derrick May, a szellem átvitelének a testből a gépbe gyakran a belefeledkezés a központja; Lényegében egy kifejezés a technológiai szellemiségre. Ebben a “módban” a techno tánczene legyőzi azt, amit Adorno látott, a gépesítés elidegenítő hatását a modern öntudaton.

A zenei újságírók és a techno kedvelői általában különböznek az időszakok használatában; tehát tiszta különbséget lehet tenni az egyes kapcsolódó, de gyakran minőségileg különböző stílusok, mint a tech house és a trance között. A “techno” kifejezést szintén zavarossá teszik az általánosított paraméterek, mint például az elektronikus zene és a tánczene.

A Techno származása

A techno eredeti tervét az 1980-as évek közepén fejlődött ki a Michigan-i Detroit-ban Juan Atkins, Kevin Saunderson, Derrick May (az úgynevezett Belleville három) által és Eddie Fowlkes közreműködésével. Mindannyian a Detroit melleti Belleville-i Középiskolába jártak. A 80-as évek végén vettek fel és adtak ki zenéket ők négyen, változatos álnevekkel. Atkins volt Modell 500, Flintstones, és Magic Juan ; Fowlkes egyszerűen Eddie “Flashin” Fowlkes ; Saunderson Reese nevei Keynotes és Kaos ; May pedig Mayday, a K-Tyme, és Rhythm Is Rhythm.

sex drugs techno férfi póló fekete

Volt még néhány közös vállalkozásuk is. A kereskedelmileg legsikeresebb ezek közül az Atkins és Saunderson (közösen James Pennington-nal és Arthur Forest-tel) együttműködésével az első Inner City kislemez, a “Big Fun”:

Inner City - Big Fun (12' remix)Inner City - Big Fun (12' remix)

Detroiti hangzás

A korai producerek, engedve a szintetizárok és szekvenszerek növekvő elérhetőségének, egyesítették az európai synth-pop -ot a soul, funk, disco, és az electro aspektusaival. Elektronikus tánczenét téve egy feltérképezetlen terepre. Ők szándékosan visszautasították a Motown örökségét és hagyományos formuláit az R&B -ről és a soul -ról és helyette a technikai kísérletezést választották.

“Az elmúlt 5 évben a Detroit underground a technikával kísérletezett, eléggé kinyújtva a szimpla használatot. Ahogy a szintetizátorok és szekvenszerek árai leestek, a kísérletezés még intenzívebbé vált. Alapvetően belefáradtunk a szerelembe esés és annak elmúlásának hallgatásáról, belefáradtunk az R&B rendszerbe, tehát egy új progresszív hang jelent meg: Techno-nak hívjuk.”Juan Atkins, 1988

Az így kapott Detroit sound-ot Derrick May és egy újságíró 1988-ban egy “poszt-soul” hangnak értelmezte, ami már nem tartozik a Motown-hoz. Egy másik újságíró egy évtizeddel később egyesíti a Motown beat-centrikus stílusait az akkori zenei technikával, mint “soulful grooves”.

Derrick May remekül leírja a techno hangot:

“olyan, mint Detroit… egy komplett hiba. Olyan, mint amikor George Clinton és a Kraftwerk egy liftbe ragad egy szekvenszerrel.”

Korai évek

A közismertséget megelőzően Atkins, Saunderson, May és Fowlkes kezdő zenészekként közös szerzeményeket osztottak meg mix kereskedőkkel és feltörekvő DJ-kel. Szintén zenés inspirációt alapítanak a ”Midnight Funk Association”-n keresztül, egy öt órás eklektikus késő esti rádióprogramot, amit különféle Detroit rádióállomásokon láttak vendégül, beleértve WCHB, WGPR, és WJLB-FM 1977-től egészen az 1980-as évek közepéig, DJ Charles “The Electrifying Mojo” Johnson által. Mojo műsorát elektronikus zene jellemezte, olyan előadóktól, mint például Giorgio Moroder, Kraftwerk, és a Tangerine Dream, a Parliament-i funk zenék mentén és az új hullámos zenék táncolható változatai, olyan előadóktól, mint Devo és a B-52’s.

Atkins megjegyezte:

“Mojo mindent játszott a Parliament-től és a Funkadelic-től, amit mindenki hallani akart. Az a két csapat tényleg nagy volt Detoit-ban abban az időben. Valójában ők voltak a fő ok abban, hogy a disco stílus miért nem ragadt meg Detroit-ban 1979-ben. Mojo sok funk zenét játszott csak, hogy különbözzön a többi adótól, amik átmentek a disco stílusra. Mikor a ‘Knee Deep kijött betette az utolsó szöget a disco zene koporsójába.”

Detroit-ban a disco rövidéletű virágzása ellenére, ösztönző hatása volt, hogy egyesek mixelni kezdjenek, köztük volt Juan Atkins. Utólag Atkins tanított May-t arra, hogyan mixeljen számokat. 1981-ben ”Magic Juan”, Derrick ”Mayday” három másik DJ-vel együtt, akik közül az egyik Eddie ”Flashin” Fowlkes volt, indították bulicsapatukat Deep Space Soundworks név alatt (ismert még Deep Space névvel is). 1980-ban vagy 1981-ben találkoztak Mojo-val és javasolták, hogy ellátják mixekkel a showját, amit a következő évben meg is tettek.

techno férfi póló fekete

A késői 70-es évek és a korai 80-as évek alatt olyan középiskolai klubbok, mint Brats, Charivari, Ciabattino, Comrades, Gables, Hardwear, Rafael, Rumours, Snobs, és a Weekends teremtették meg a Techno számára az inkubátort melyekben felnőhetett. Ezek a kezdeményező fiatalok fejlesztették és gondozták a helyi tánczene színhelyeket azzal, hogy kiszolgálták a fiatalokból álló helyi hallgatóság ízlését és azzal hogy partikat szerveztek új DJ-kel és azok zenéivel. Ahogy ezek a helyi klubok növekedtek népszerűségben, DJ-kből álló csoportok kezdek csapattá alakulni, hogy együtt marketingeljék a mixelő képességeiket és hangrendszereiket a klubbokban azért, hogy kiszolgálják a hallgatók növekvő közönségeit. Helyszínek, mint például helyi egyházi közösségi központok, üres raktárak és irodák és YMCA előadótermek voltak a korai helyszínei annak, ahol a fiatal tömegek összegyűltek és a zenei formát nevelték és meghatározták.

Juan Atkins

A négy felelős személy közül, akik saját jogukon megalapították a techno műfajt, Juan Atkins -t ismerik úgy, mint az alapítót. Atkins szerepét hasonlóképpen elismerte 1995-ben az amerikai zene technikai kiadvány a “Keyboard Magazine”, amelyik megtisztelte Atkins-t, azzal, hogy ő az egyik a “12-ből aki számít” a billentyűs zene történetében.

Az 1980-as évek elején, Atkins alapította zenei partnerével Richard “3070” Davis-sel (és később a harmadik emberrel, “Jon-5”-tel) a Cybotron-t. Ez a trió adta ki a számos rock és electro inspirált dalokat, amelyek közül a legsikeresebb a “Clear” (1983) volt és ennek hangulatosabb követője a “Techno City” (1984).

Egy újabb Myspace -s biográfia értelmében Atkins új szót alkotott a techno-val, hogy kifejezze a zenéjét. Tette ezt egy inspirációnak köszönhetően ami a futurista szerzőtől Alvin Toffler-től jött, akitől a “cybotron” és “metroplex” kifejezéseket kölcsönözte. Atkins arra használta a szót, hogy leírja azokat az együtteseket, amelyek szintetizátort használnak, olyanok, mint a Kraftwerk. Bár sok ember a Kraftwerk és Juan korai zenéjét a Cybotron-ban electro -nak tekinti. Atkins a Cybotron-i “Cosmic Cars”-t (1982) egyedinek tekintette, németes, mesterséges funk, de később hallotta az Afrika Bambaataa “Planet Rock” (1982) című dalát és úgy vélte, hogy annak a zenének egy felsőbbrendű példája, amit ő vizionált. Ösztönözte, hogy folytassa a kísérletezést és bátorította Saunderson-t és May-t, hogy hasonlóan tegyenek. Végül Atkins alkotni kezdte saját zenéit Model 500 álnév alatt és 1985-ben megalapította a Metroplex kiadót. Ugyanabban az évben adta ki a munkája magját “No UFOs” címmel, ez egyike az első detroiti techno produkciók közül, amelyik szélesebb körű figyelmet kapott és egy fontos fordulópontot jelentett a zenében.

“Mikor elindítottam Metroplexet 1985 február, március körül és kiadtam a No UFOs-t, azt gondoltam, hogy éppen el fogom érni, hogy a pénz visszajöjjön, de felment az eladás 10.000 és 15.000 közötti másolatra. Nem volt ötletem, hogy mi történhetett a számaimmal Chicago-ban. Derrick szülei mentek oda, és ő rendszeresen utazott Detroit és Chicago között. Szóval mikor kijöttem a No UFOs-zal, ő vitt másolatokat Chicago-ba és adta oda DJ-knek. Ez történt.” – Juan Atkins

Model 500NO UFO'S

 

CHICAGO

A zenei producerek, mint például May és Saunderson elismerik, hogy megigézte őket a chicagoi klubélet és befolyásolták őket a house stílus elemei. May 1987/1989-es számát a “Strings of Life”-ot (Rhythim Is Rhythim álnév alatt került forgalomba) klasszikusnak tartják a house és a techno stílusban is.

Rhythm Is Rhythm - Strings Of Life - 1987Rhythm Is Rhythm - Strings Of Life - 1987

Atkins úgy tartja, hogy az első acid house producerek miközben próbálták elhatárolni a house stílust a disco -tól, emulálták a techno hangot. Azt is sugallmazta, hogy a Chicago house fejlődése Frankie Knuckle dobgép használatának az eredménye, amelyet Derrick May -től vett.

“Derrick eladott Chicago DJ Frankie Knuckle -nak egy TR909 -es dobgépet. Ez visszakerült, mikor a Powerplant megnyitott Chichago-ban, de azelőtt, hogy valamelyik chicagoi DJ számokat készített volna. Mindannyian import olasz számokat játszottak. a No UFOs volt az egyetlen Egyesült Államokbeli független felvétel, amit játszottak. Tehát Frankie Knuckles elkezdte használni a 909-est a Powerplant-i fellépései alkalmával. A főnök éppen akkor hozta ki a kis mintavételes lábpedáljukat és valaki odavitte. Valaki a mikrofonnál volt, mintát vettek belőle aztán lejátszották a mintát a dobsávon. A dobgéppel és a samplerrel képesek voltak elkészíteni a saját hangjaikat, amiket a partikon játszottak. Egyik dolog vezetett a másikhoz és Chip E a 909-est használta, hogy elkészítse saját számait, majd attól kezdve ezek a chicagoi DJ-k kölcsönözték ki a 909-est, hogy kijöhessenek saját számaikkal.” – Juan Atkins

A detroiti új tánczene: Electronic Dance Music (EDM)

Az Egyesült Királyságban a house-t követő klubbok 1985-től folyamatosan nőttek a London-i, Manchester-i, Nottingham-i és később Sheffield-i és Leeds-i közösség hosszantartó érdeklődésével. A Dj-k felelősnek gondolták magukat a house korai Angliai sikerében beleértve Mike Pickering-et, Mark Moore-t, Colin Faver-t és Graeme Park-ot.

1988-ra a house zene berobbant Angliába, és az acid house népszerűsége is egyre nőtt. Volt egy szintén régóta működő raktárparti szubkultúra amit a “sound system” élet alapozott meg. 1988-ban a raktárpartikon túlnyomórészt house zenét játszottak.

Ugyanebben az évben a Balearic partyhangulatot ami az Ibiza-i DJ Alfredo Fiorito -hoz kapcsolódott (Őt láthatod a TECHNO TV-ben is a We Love Ibizia c. sorozatban), átszállították Londonba, illetve amikor Danny Rampling és Paul Oakenfold megnyitották a Shoom és a Spectrum klubbokat. Mindkét éjszakai helyszín az acid house-sal vált gyorsan rokon értelművé és ezalatt az időszak alatt kezdett felemelkedni az Extasy partydrogként való használata.

Más fontos Egyesült Királyságbeli klubbok ebben az időben, beleértve a Leeds-i Back to Basics-et a Sheffield-i Leadmill-t és Music Factory-t és Manchesterben a The Haçienda-t ahol Mike Pickering és Graeme Park tartotta Nude nevű péntek esti műsora voltak a fontos próbaterületei az ameriaki EDM-nek, beleértve az első detroiti technot.

techno férfi póló fekete

Az acid house party-láz fokozódott London-ban és Manchaster-ben és gyorsan kulturális jelenséggé vált. MDMA-val “töltött” clubba járók, szembesülve a hajnali 2 órás zárással, a raktárparty helyszíneken kerestek menedéket, amelyek egész éjszaka nyitva tartottak. A sajtó és a hatóságok érdeklődése elől való menekülés miatt ezek a “party utáni órák” gyorsan undergrounddá váltak. Egy éven belül azonban mintegy 10,000 ember vett részt egy időben az első kereskedelmileg szervezett tömegpartikon, amit rave-nek hívtak és médiavihar következett.

DJ Mark Moore szerint:
A house és az acid house sikere kikövezte az utat a Detroit sound szélesebb elfogadásáért és fordítva: a techno-t eleinte egy maroknyi house club támogatta Chicago-ban, New York-ban és Észak-Angliában, a detroiti klubbok később csatlakoztak. 1987-ben a “Strings of Life” enyhített a London-i klubbajárók a house elfogadásában.

Az 1980-as évek végén az EDM iránti érdeklődés robbanása nyújtott egy kontextust a techno fejlesztéséért, mint azonosítható műfaj. Az 1988-as évek közepén jelent meg a “Techno! The New Dance Sound of Detroit” nevű album, amit a volt északi Soul Dj és a Kool Kat Records főnöke Neil Rushton (at the time an A&R scout for Virgin’s “10 Records” imprint) és Derrick May állított össze.

Techno! The New Dance Sound Of Detroit (Full Album)Techno! The New Dance Sound Of Detroit (Full Album)

Ez egy fontos mérföldkő volt és megjelölte a techno szó bemutatását, mint a zene egy speciális műfajának leírását. Bár az összeállítás beletette a techno szót a zenei újságírás lexikonjába, a zenét egy darabig úgy értelmezték, mint Detroit high-tech értelmezése a Chicago house-ra, inkább mint egy viszonylag tiszta műfaj. Valójában az összeállítás címe a “The House Sound of Detroit” volt, amíg Atkins zenéje a “Techno Music” nem sarkallta ismételt megfontolásra.

Rushtont később idézték, mint aki azt mondta, Atkins, May és Saunderson együtt hozakodott fel az összeállítás végső nevével; a Belleville Hármas (Belleville Three) leszavazta, hogy a stílusukat hívják a house regionális, helyi fajtájának. Ehelyett lett a támogatott kifejezés, amit már eddig is használtak, a Techno.

Derrick May a legelfoglaltabb időszakaként tekint erre. Felidézve azt a korszakot ahol ő együtt dolgozott Carl Craig-gel, segített Kevin-nek, segített Juan-nak, próbálta Neil Rushton-t betenni a jó helyekre, ahol találkozhat mindenkivel, próbálta, hogy Blake Baxter jóváhagyja, tehát mindenki szerette őt. Próbálta meggyőzni Shake-t (Anthony Shakir), hogy legyen rámenősebb:

“csináljon úgy zenét, ahogy a Mayday mixnél is (A Street Beat shownak a Detroit-i WJLB rádiónál) és futtassa a Transmat records-nál. Éveken keresztül nem törődött vele senki, hogy én és Juan mit csinálunk Detroitban, és aztán hirtelen ott találtam magam, ahol féltékeny emberekkel osztoztam a tiszta kék égből.” – mondta Derrick May

Rushton összeállításának a szerény eladásaival a Virgin Records csalódott volt, de ennek ellenére a lemez sikeres volt abban, hogy egy identitást hozott létre a techno-nak és fontos szerepet játszott abban, hogy a zenének és a producereinek megalapított egy platformot Európában.

Végül a kiadvány arra szolgált, hogy megkülönböztesse a Detroit sound-ot a Chicago house-tól és más elektronikus tánczene formációktól, amik a rave korszak alatt merültek fel az 1980-as évek végén és a 90-es évek elején, amelyik időszakban a techno kalandosabbá és megkülönböztethetővé vált.

Zenei Intézet

1988 közepén Detroit fejlesztései egy night klub megnyitásához vezettek, amit Music Institute-nak (MI) hívtak, ami a 1315 Broadway alatt működött Detroit belvárosában. A helyszínt George Baker, Alton Miller, Darryl Wynn és Derrick May biztosították osztozva péntek esti Dj-kel. Illetve Baker és Chez Damier játszott egy javarészt homoszexuális tömegnek szombat esténként. A klub 1989. november 24-kén zárt be, miközben Derrick May a “Strings of Life” című számot játszotta egy óratorony harangjainak a hangfelvételével egyszerre.

“Az egész pont jó időben történt egy hiba folytán és nem maradt meg, mert nem kívánta, hogy megmaradjon. A karrierünk felfelé ívelt és idővel be kellett zárnunk a klubot. Talán ez volt a legjobb dolog. Azt gondolom, hogy elértük a csúcspontot – annyira tele voltunk energiával és akkor nem tudtuk, hogy kik voltunk, illetve nem voltunk tisztában a tehetségünkkel. Nem voltak gátlásaink, nem voltak alapok, csak csináltuk. Ez az a dolog, amiért annyira frissen és innovatívan jött le és emiatt volt a miénk a legjobbak legjobbika.” – gondol vissza May

Bár rövid életű volt, a Music Institute nemzetközileg ismert volt az egész éjszakás szettjeiről, a ritka fehér szobájáról és a juice bárjáról amit “okos italokkal” töltöttek fel (az Institute soha nem szolgált fel szeszes italt). A Music Institute, Dan Sicko jegyzetei alapján:

“Detroit korai Techno úttörőivel egyetemben, segített életet adni a város egyik fontos zenei szubkultúrájának – egynek, amely lassan nőtt nemzetközi színtérré.”

 

 

 

RAVE

A Rave egy elektronikus tánczenei (EDM) műfaj, amely az 1980-as évek végén keletkezett az Egyesült Királyságban az EDM szubkultúrájaként. A Rave zene valójában több, mint egy műfaj; ez egy olyan mozgalom, amely évtizedek óta jelentős hatást gyakorolt ​​a populáris kultúrára. Gazdag és színes története van.

RAVE férfi póló fekete

A szabadságon, az egységen, valamint a zenén és a táncon keresztüli önkifejezést ünneplő szubkultúraként alakult ki. A Rave zenét gyakran underground bulikhoz és Rave-ként ismert nagyszabású rendezvényekhez kötik. Az ilyen eseményeken emberek ezrei gyűlnek össze táncolni és megünnepelni a zene iránti szeretetüket.

A Rave zene egy sokrétű műfaj, mely az elektronikus zene különböző stílusaiból származó elemeket tartalmaz. Az elektronikus zene különböző stílusaiban gyökerezik, ideértve például a Techno-t, a House-t, a Breakbeat-et és a Trance-t is.

A Rave zene kulcsfontosságú jellemzője a gyors tempó, amely általában 120-160 ütem/perc (BPM), az ismétlődő ritmusok és basszusok, valamint a szintetizált hangok használata.

A “rave” kifejezés eredetileg az underground klubéletben népszerű egész estés partikra utalt. Ezek a bulik híresek nagy energiájukról, pörgős zenéjükről és illegális drogok, például az ecstasy használatáról.

Rave to the future férfi póló fekete

A Rave zene eredetét az Acid House megjelenéséig vezethetjük vissza a 80-as évek közepéig, Chicagóig. Az Acid House a Roland TB-303 szintetizátor használatáról nevezetes, amely jellegzetes „squelching” hangot produkált. A hang hamar elterjedt az Egyesült Királyságban, ahol a klublátogatók új generációja gyorsan felkarolta.

Az első Rave bulik az Egyesült Királyságban elhagyatott raktárakban és más földalatti helyszíneken zajlottak. Baráti társaságok gyakran szerveztek ilyen bulikat saját hangrendszerüket és DJ-felszerelésüket használva. Ezeken a bulikon játszott zene Acid House, Techno és más elektronikus táncműfajok keveréke volt.

Ahogy a Rave szcéna népszerűsége nőtt, egyre nagyobb tömegeket és nagyobb figyelmet kapott a mainstream média részéről. A filmekben és tévéműsorokban szereplő jelenetek az ifjúsági kultúra és a lázadás szimbólumává vált.

Rave hátizsák táska

A 90-es évek kulcsfontosságúak voltak a Rave zene növekedésében és fejlődésében. Ez idő alatt a műfaj széles körű népszerűségre tett szert és globális jelenséggé vált. Az Egyesült Királyság és Európa volt a Rave szcéna epicentruma. Olyan városok, mint London, Manchester és Berlin a történelem legendás Rave bulijainak adott otthont.

A 90-es évek Rave zenéjének felemelkedéséért több tényező is felelős. Először is, az új technológia megjelenése megkönnyítette az elektronikus zene előállítását. Ezenkívül a klubkultúra népszerűségének növekedése miatt többen vettek részt a Rave bulikon. Végül olyan befolyásos új DJ-k és producerek, mint Paul Oakenfold, Carl Cox és Sasha, minden eddiginél népszerűbbé tették a Rave zenét.

Az 1990-es évek elején a Rave zene egy mainstreamebb műfajjá fejlődött. A Rave jelenséget azonban a kábítószer-használat és a közbiztonság miatt aggódó bűnüldöző szervek, kormányzati tisztviselők is egyre nagyobb figyelemmel kísérték.

 

E kihívások ellenére a szcéna az 1990-es évektől, egészen a 2000-es évek elejéig virágozni tudott. Ma a Rave zene továbbra is az EDM népszerű műfaja. Bár a Rave zene eredete az underground szubkultúrában gyökerezik, a populáris kultúrára és zenére gyakorolt ​​hatása jelentős volt.

A Rave kultúra a zene mellett a színes ruházatról és a közösségi érzésről is híres. Az évek során azonban a rave-kultúra jelentős hatással volt a társadalomra, mind pozitívan, mind negatívan.

Az egyik pozitív hatása az, hogy képes egyesíteni az embereket. A Rave bulik gyakran biztonságos teret jelentenek, ahol az emberek szabadon, ítélet nélkül kifejezhetik önmagukat. Ez a közösségi érzés sok embert segített abban, hogy önmagukat adhassák, ítélkezés nélkül kifejezhessék magukat, továbbá ezek a bulik hosszú távú barátságokhoz is vezettek a Raverek között.

Just Rave Férfi póló fekete

A Rave kultúra a zeneiparra is jelentős hatással volt. Az elektronikus tánczene egyre népszerűbb lett, számos népszerű zenész, például a Daft Punk és a The Chemical Brothers is a Rave által ért el sikereket.

Ezzel szemben egyesek bírálták a rave-kultúrát a droghasználattal való kapcsolata miatt. Sokan, akik részt vesznek a Rave bulikon olyan drogokat használnak, mint az MDMA (ismertebb nevén ecstasy), hogy fokozzák a bulik adta élményeket. Míg egyesek azt sugallják, hogy a kábítószer-használat a rave-élmény elengedhetetlen része, mások azt állítják, hogy veszélyes, függőséghez és egyéb negatív következményekhez vezethet.

A Rave kultúra másik negatív hatása az illegális Rave bulik. Ezek az események gyakran elhagyott épületekben vagy más kietlen helyeken zajlanak, megfelelő engedélyek vagy biztonsági intézkedések nélkül. Ezek veszélyes helyzetekhez vezettek, például túlzsúfoltsághoz, balesetekhez és tűzesetekhez.

Mindezek ellenére kétségtelen, hogy a Rave kultúra jelentős hatással volt a társadalomra. Miközben összehozta az embereket és segített az elektronikus tánczene népszerűsítésében.

Rave zenék

Neon - Waves
M.N.O. - God of Abraham (Rave Mix 1991)
Ramin - Down To Earth
Rave Crusader - Energy Overload (Acid Rain Mix 1992)
Dyewitness - What Would You Like To Hear Again
Skin Up - Blockbuster
ABS - My House Is Your House (Body Mix 1991)
T99 - Anasthasia 1991
BNL - Electrica salsa '92
The Immortals - Techno syndrome (Mortal kombat)
Members of Mayday - The Bells of Reformation (Official Mix 1995)
Dj Seduction - Hardcore Heaven (1992)
Incubus - The Spirit
Human Resource - Dominator (1991)

 

 

 

MINIMAL TECHNO

A Minimal techno az elektronikus tánczene egy formája, amit egy minimalista techno-alstílusnak tartanak. Jellemzője, hogy esztétikusan “lemeztelenített”, ami az ismétlődés használatát aknázza ki és a fejlődést elhanyagolja. A tánczene e stílusa általában ragaszkodik a mottóhoz, hogy “a kevesebb több”. Egy elv, amit korábban nagy hatással hasznosítottak az építészetben, tervezésben, vizuális művészetben és a Nyugati zeneművészetben.

A Nyugati kultúrában lévő minimalista esztétikát a német Bauhaus mozgalomra (1919-1933) vezethető vissza. A Minimal Techno -ról azt gondolják, hogy eredetileg az 1990-es évek elején fejlődött ki Robert Hood és Daniel Bell detroiti producerek által.

Sorry I m Minimal Techno Style Férfi Póló fehér

A stílus

Egy tanulmányban, amit az Audio Culture: Readings in Modern Music (2004) című könyvben publikáltak, a zenei újságíró és kritikus Philip Sherburne mondja, hogy a Minimal Techno két sajátos stilisztikai megközelítést használ. Az egyik a ”skeletalism” a másik a ”massification”.

Fogalom magyarázat


Skeletalism:
minden szépítést levetkőzve, a lényegtelen, előre kitalálható hangok használata hozta létre a techno-t, elhagyva a hagyományos dobhangokat és helyette lettek lenyirbált fehér zajok, mint például klikkek, kattanások, hibák, recsegések, amik 4/4-es sorrendben lüktettek. A skeletalism hangját sok Richie Hawtin produkcióban lehet hallani, amelyek gyakran magukba foglaltak mély, sötét és leegyszerűsített hangokat.

Richie Hawtin - The TunnelRichie Hawtin - The Tunnel (Full Track)

 

Massification: több minimalista megközelítést tartalmaz, miközben összetett ütemek és több ritmus jellemzi. A massification még könnyebben felfedezhető a techno-ban a Skeletalism-nál. Részben a pontos dinamikus források elérhetősége miatt, amivel a massification hangja alakul ki. Ricardo Villalobos techno előadót gyakran tartják olyan producernek, aki a massification-t hasznosítja, mikor zenéket mixel, csak néhány kiválasztott hangot használ, hogy magába foglaljon egy sűrű, nagyon ütemes dalt

Ricardo Villalobos minimal setRicardo Villalobos minimal set

Sherburne szerint, a csontvázszerű Minimal Techno-ban, csak az alapelemek tartalmaznak díszítéseket, amiket csak zene közbeni változatosság miatt használtak. Ezzel szemben a massification a minimalizmusnak egy stílusa, amiben sok hangot rétegeznek az időben, de a hangelemek kis eltérésével. Ma a House zene minimal stílusainak hatásai és a Techno nemcsak a club zenében találhatók meg, hanem egyre jobban lehet hallani őket a popzenében is. A stílusra való tekintet nélkül, “a Minimal Techno dugóhúzószerűen belemegy egyenesen az ismétlés szívébe”, tehát agyilag gyakran inspirál olyan jellemző leírásokat, mint a: spártai, klinikai, matematikai és tudományos.

Daniel Bell Minimal Techno producer idegenkedik a minmalizmus szó művészi jelentésétől, túl “művészkedőnek” találja. Robert Hood szerint az 1990-es évek elején volt egy időszak, amikor a Techno túl “rave”-essé vált azáltal, hogy a zene tempóját növelték, ez a “Gabba” kialakulásához vezetett.

Ilyen irányzatok hagyták örökül a Soul töltésű Techno-t, amit az eredeti detroiti zenének tartanak.

Robert Hood megjegyezte:

“én és Daniel Bell együtt valósítottunk meg valamit, ami hiányzott a Techno – Rave utáni korszakából és észrevettük, hogy egy fontos sajátosság, az eredeti Techno zene eltűnt. Ez jól hangzott a produkciós szempont álláspontjából, de volt egy emelő elem az öreg szerkezetben. Az emberek panaszkodtak arra, hogy nincs Funk, nincs érzés most már a Techno-ban és könnyű megoldás az, hogy beletesznek egy vokált és egy kis zongorát a tetejére, hogy betöltsék vele az érzelmi űrt. Azt gondoltam itt az idő visszatérni az eredeti underground-hoz.”

A minimal techno zenéről, ami ebben az időben alakult ki Robert Hood így nyilatkozik:

Egy lecsupaszított alap, nyers hang. Csak dobok, kitartott basszusok, funky groove -ok és csak az, ami lényeges. Csak az a lényeges, ami az embereket megmozgatja. Tudományként kezdtem el nézni, művészet, aminek a célja, hogy az emberek mozgassák a feneküket, a szívükhöz szóljon, az elméjükhöz és a lelkükhöz. Egy szívhez szóló ritmusos Techno Zene.”

Robert Hood Techno

A Minimal Techno eredete

A Digital Discipline: Minimalism In House and Techno című írásában Philip Sherburne is felvázolja, hogy mi lehet a Minimal Techno eredete. Sherburne szerint, mint a legtöbb korabeli elektronikus tánczene, a Minimal Techno-nak a gyökerei is a korszakalkotó úttörők gyárában van, mint például a Kraftwerk és a detroiti techno-s Derrick May és Juan Atkins.

A Minimal Techno a ritmusra és az ismétlésre fókuszál a dallam és a lineáris haladás helyett, szereti a klasszikus minimalista zenét és a poliritmikus (több ritmusú) afrikai zenei hagyományokat, amik inspirálják. 1994-től Sherburne-nel összhangban, a minimal kifejezés lett minden lecsupaszított Acid-es klasszikus Detroit stílus neve.

A los angelesi író, Daniel Chamberlin a német producereknek (Basic Channel) tulajdonítja a Minimal Techno eredetét, az 1990-es évek eleji berlini Techno színtereken (amiből Basic Channel felszínre került), képtelen arra, hogy hitelt adjon Robert Hood elméleteinek vagy említse a Hood és más Underground Resistance tag hatását.

Chamberlin párhuzamot von Richie Hawtin, Wolfgang Voigt és Surgeon producerek illetve az amerikai minimalista szerző Steve Reich kompozíciós technikái között, különösen a mintákat összehangoló rendszer, amit Reich a munkái közül sokban alkalmaz; a legkorábbi a “Come Out” (1966) .

Steve Reich - Come Out (Original Ver.)Steve Reich - Come Out (Original Ver.)

Chamberlin más hatásként tekint La Monte Young minimalista szerző szinusz hang zúgására és Terry Riley “In C” című szerzeményében lévő ismétlődő fázisaira. Sherburne felvetette, hogy a tánczene minimal formációi és az amerikai minimalizmus közötti hasonlóságok könnyen lehetnek véletlenek is. Sok zenei technológia, amit az elektronikus tánczenében használnak eredetileg arra tervezték, hogy illeszkedjen a loop (ismétlődő hang) alapú kompozíciós módszerekhez, ami magyarázatot adhat arra, hogy a Minimal Techno jellemzői miért hangzanak hasonlónak Reich azon munkáival, amelyek loop-ok és minták összehangolásának technikáját alkalmazzák.

A Minimal Techno fejlődése

Az utóbbi években nagy befolyással volt rá az a pont, amikor a Microhouse stílussal olvadt össze. Sok nehezen kategorizálható alstílusra tört szét, amiket a Minimal Techno és a Microhouse is magának akart.

A Minimal Techno 2004 óta népszerű a nevesebb klubbokban Németországban, Franciországban, Belgiumban, Dél-Afrikában, Hollandiában, Spanyolországban, Olaszországban, Írországban és Angliában. Változatos stílusú Dj-kel a különböző hangelemeikkel együtt. A híres “after-hours” DC10 nevű ibizai klub lett a műfaj egyik képviselője. 2006 második felétől, a minimal kifejezés sok szempontból ellentmondóvá vált. A Tech House zenék megnevezéseként szolgál manapság, ezek közül soknak inkább a “maximal” nevet kellene adni, szemben az eredeti, csupasz minimalista elektronikus stílushoz.

Minimal Techno Előadók és Kiadók

A jegyzett előadók között van Daniel Bell, Richie Hawtin (a.k.a. Plastikman), Ricardo Villalobos, Mika Vainio, Maurizio (Basic Channel), Jeff Mills, Paulo Nascimento, Robert Hood, Stewart Walker, Sutekh (Seth Horvitz) és Trentemøller (Dánia).

Kiadók, amik a Minimal Techno-ra specializálódtak: Minus, Perlon, Cocoon Recordings, Plus8, Sähkö Recordings, Kompakt and Trapez.

Minimal Techno Zenék

Engi - The Conclave (Christian Craken Remix)
Boris Brejcha - Who's Gonna Call
Alex Stein, Boris Brejcha & Victor Ruiz - SAW (Original Mix)
Angy Kore - Dirty Trip [Original Mix]
Hozho - The Destroyer Of Worlds (Black Hertz Remix)
Antonio Thagma - Sferikum (Ricardo Villalobos Remix)
Maksim Dark - Detuner
Skintrade - Andomraxess (Soma | 1995)
DBX - Losing Control
Mark Broom - Time
DJ Qu - Times Like This

 

 

SCHRANZ

A schranz a techno zene európai kemény stílusa. Tipikusan 150-170 a percenkénti ütemszám (BPM), de lehet ennél lassabb is. A Schranz masszív lábdob, folyamatos ütőhangszerek és torzított ismétlődő mesterséges zajokon alapul.

Etimológia (a szó jelentése)

A kifejezés 1994-ben alakult ki, amikor a frankfurti Dj Chris Liebing használta leírásként egy bizonyos típusú techno zene kereséséhez a mára már bezárt „Boy Records” boltban. A következő alkalommal amikor meglátogatta a boltot, a bolt tulajdonosa csinált egy külön részt a keményebb techno zenéknek Schranz név alatt.

„Számomra, azóta a bizonyos nap óta a Schranz szó ami a változatos sötét és torzított hangokat jelenti a techno-ban” – mondta Liebing

Chris Liebing

A mai napig a spekuláció a Schranz szó jelentéséről a techno színterén belül maradt. Sokan hiszik, hogy egyszerű utánzása a „ropogós” rossz minőségű (lo-fi) ütőhangszer loop-ok hangjainak. Például, a „schranzen” a dán szlengben azt jelenti, hogy hangosan és falánkan enni valamint Ausztriában egy gyakori vezetéknév. Az értelmesebb elméletek szerint két német főnév rövidítéseként jött létre. Schrei (sikoly) és Tanz (tánc), azaz Schr-anz.

A Schranz jellemzője

Az „eredeti” Schranz hang egy keményebb, gyors Techno stílus amit a Detroit Techno inspirált, de csökentett dallamos elemekkel (gyakran csak egyszerű synth beszúrások vagy atmoszférikus „ívek”) és a hangsúly az ütőhangszereken van. A stílus védjegye a keményen sűrített, tömörített és szűrt loop-ok, Roland 909 lábdob effekt, pergő dob és Hi-Hat cintányér. Kiváló példa erre Chris Liebing zenéje a „The real Schranz 1-3” és a „Stigmata” Sorozatok.

SCHRANZ Férfi Póló Fekete

A Schranz jelenlegi irányzata

Miután 2001-ben elérte népszerűsége tetőpontját, a Schranz átalakult egy gyorsabb stílussá, amire Hard Techno -ként hivatkoznak. A percenkénti ütemszám (BPM) 150 felett van és néha átlépi a Hardcore Techno vonalát. A stílus kiemelkedő előadói Dj-k és producerek, mint Dj Amok, Dj Rush és Linda Pearl. Azonban pár előadó, például Chris Liebing és Adam Beyer a Dj szettjeikben a 130-as percenkénti ütésszám körül maradtak.

Schranz zenék:

Marco Zaffarano - Playback (Picotto Mix)
Spirallianz - Blast Food
B1 (Stigmata 07)
Chris Liebing & Andre Walter - Natural Selection
Drumcode - Kushido
Chris Liebing - Random Process
Seepdy J - Cop Roll (Remastered 2021)
Christian Smith & John Selway - Weather (Smith & Selways Mayhem Mix)
Drumcode - Signal 9
B2 (Stigmata 03)
B - The Real Schranz (Part 2)

 

 

HARD TECHNO

A Hard Techno -t a Techno egy stílusaként ismerik, ami 2000 után fejlődött ki a Schranz -ból és a Hardcore Techno-ból. Míg az első keményebb Techno kiadványok 1991 körül megjelentek a kiadóknál, mint például a PCP és az Industrial Strength, ezekre Hardcore techno-ként hivatkoztak.

Az évek során a Hardcore színtér kifejlesztett egy új hangot messze a techno eredetétől, ahol maga a techno egy lágyabb irányba fordult. Az 1990-es évek végén, Schranz-zal feltöltve népszerű lett, amelyre most általánosan Hard techno-ként hivatkoznak.

hard techno férfi póló fekete a neon piros felirat uv fényben világít

Ezt a stílust magas BPM jellemzi, általában 150-es vagy nagyobb illetve kemény torzításokat és a zene többi részéhez képest kiemelkedő lábdobot (kick drum) tartalmaz. Ez a stílus nagyon népszerű a fiatal klubbajárók körében, akik még jobban érdekeltek a táncolásban, mint a szocializációban.

2007-ig majdnem az összes jelentős európai techno fesztiválon, mint például az I Love Techno -n, Awakenings -en, MayDay -en, Nature One -on, Mysteryland -en volt Hard techno színpad vagy legalább egy Hard techno előadó. A bécsi „Hard techno Festival” (2000 fölötti látogató) illetve a Dortmund-i Syndicate -nek (10000 körüli látogató) is a fő irányvonala volt a Hard techno.

LIFE IS BETTER AT 160 BPM I LOVE HARD TECHNO Férfi Póló

A stílus legkiemelkedőbb képviselő Dj-k, producerek, mint például Rush, DJ Amok, Sven Wittekind, ViperXXL, Robert Natus, Arkus P, és Boris S.

Hard Techno zenék

DJ Rush - Best Hard Techno BASS
Viper XXL - Hardtechno Anthem
O.B.I. & RWGK feat. Timo Revna - Gib Mir Alles
The Fugees - Ready or Not (OBI HT Rework)
Christian Fischer & DJ Murphy - Miss You (Robert Natus' Hard Forward Version)
Triple Religion - Arkus P, Boris S, Robert Natus - LIVE @ Awakenings Hard Techno Special 2012
DJ Amok - Skullfuck
DJ Amok - Nightmare
Boris S. - Candyman
O.B.I - Girls Love Techno
Cancel - Replicate (Original Mix)
Greg Notill - Dance Syndrome 2022
Robbert Mononom - 8bit Mayhem
Greg NoTill - Audio LSD 2 (Dariush Gee Rmx)
Cancel - Rumble (Original Mix)
Greg Notill - Transcendance
Sven Wittekind - Headnut
Ground Zero feat. Dahryl
Sven Wittekind - Elmo song
Creeds - Push Up (iMVD Remix)
Greg Notill - Space Between Us (Original Mix)
Instigator - Winter Own Tune Mix
Greg Notill - Audio Lsd 2
MARIO RANIERI - heRe ComEs tHe sUn
Turbotek - Earth Shaker A1
Mononom - Swiffer
Buchecha - Wrecked (Original Mix)
Greg Notill - Party Party Party

 

 

 

HARDCORE TECHNO

A Hardcore Techno-t a tánczene egyik legdurvább és leggyorsabb formájának tekintik, amely az 1988-as Summer Of Love után, Nagy-Britanniából származik. A tempó általában 160 és 200 BPM között van, és torzított un. “fűrészfog” görbét használnak (a klasszikus szinusz helyett) a lábdobban, ezért a basszus erősen szintetizált és telített.

A német Mescalinum United producer „We Have Arrived” című számát tekintik az első Hardcore dalnak:

Mescalinum United - We Have ArrivedMescalinum United - We Have Arrived

A Hardcore Techno közvetlenül felelős volt további alműfajok, például a Gabber megszületéséért. A részletes Hardcore Techno alműfajai az alábbi ábrán található:

hardcore techno alműfajok

Hardcore Techno zenék

The Stunned Guys & DJ Paul - Thrillseeka (1999 Original mix)
D-Boy Bad Boys - Bad kick
DJ Hooligan - B O T T R O P 1992
Technohead - Hocus Pocus
Euromasters - Amsterdam waar lech dat dan?
Control DC - Ritmo Dell' Diavolo 1992
Dj Niel - The Sound From The Deep
Holy Noise - The Nightmare (Power Mix) (1992)
DJ E-Rick & Tactic - All Fucked Up!
General Noise - Rotterdam Subway
Men Of Steel - Pain (1997)
The Headbanger - The Nightmare Man (1999)
DJ Mad-E-Fact - The Hustle
The Masochist - Anticipation (Original Mix -1999)

 

 

ACID TECHNO

Az Acid Techno kifejezést a techno olyan stílusának leírására használjuk, mely az 1980-as évek végi chicagoi Acid house-ból fejlődött ki. Az acid house eredetileg egy különleges hangzással készült house zene, melyet nagyon egyedi, főleg a Roland által készített hangszerekkel érnek el, mint például a TB-303-mal a basszus és vezető hangokhoz, illetve a TR-909-cel és TR-808-cal az ütős hangszerekhez.

ACID Férfi Póló

Az acid kifejezés leginkább a Roland TB-303 használatára vonatkozik vagy bármely más szintetizátoréra, amelyet azért terveztek, hogy ezzel az egyéni hangzással versenyre tudjon kelni. Amíg a modern elektronikus hangszereknek a különböző hangokról és mintákról tárolt adatai vannak, addig ezeket a gépeket kézzel kellett beállítani, vezérlő gombok segítségével. Az acid hangzást vagy eme vezérlők extrém paraméterekre való beállításával, vagy a vezérlők manipulálásával lehetett elérni egy időben a szám felvételével, melyet a producerek tweaking -nek, trükközésnek neveztek.

Tehát az Acid Techno fontos eleme a Roland TB-303 basszusszintetizátor, mely stílus egyedülálló hangzását adja, ahol a rezonancia és a vágási frekvenciák gyakran valós időben manipulálnak egy szám rögzítésekor. Ez a technika „tweaking” néven ismert. Az Acid Techno korai időszakában ez a hangzásvilág Hardfloor, Solar Quest és Aphex Twin munkáiban is megtalálhatók.

Az acid techno -t az acid house -szal megegyezően hozták létre, a különbség annyi közöttük, hogy a house zenének van egy bizonyos formája, melybe a dallam, a vokális részek lehetősége és a hagyományos nyugati populáris zenei szerkesztés tartozik bele, míg a techno zenéhez nem szükséges dallam és harmónia és inkább a ritmusra és a textúrára fókuszál, ami miatt általában nem tekinthető kereskedelmileg annyira nagy lehetőségnek.

Az Acid története

Az Egyesült Államok középnyugati részén (Detroit, Chicago, Milwaukee, stb.), az acid techno az 1990-es évek elején alakult ki az indusztriális zene színterén, és valami teljesen mást nyújtott, mint a diszkó által befolyásolt house zene, amit gyakran lehetett nightklubokban hallani. Az egyik legelső rögzített acid techno lemezek egyike a Circuit Breaker: Experiments in Sound , melyet Richie Hawtin adott ki a Probe-nál, mely a Plus-8 lemezcég egy alcége volt. Más észak-amerikai acid techno lemezcégekre példa a Communique, Drop Bass Network, Direct Drive, Analog Records USA, EXperimental, Cheshire Records és a nagyon korai Dance Mania.

Európában az acid techno az 1990-es években végig népszerű maradt. Leginkább a holland Djax-Up-Beats nemzetközi lemezcég volt nagyon sikeres, mely olyan ismert amerikai producerek munkáit közölte európai producerek mellett, mint az Acid Junkies, Cologne. Az 1990-es évek közepén Németországban volt a leghíresebb acid techno színhely, olyan művészeket összetömörítve, akik együtt rögzítettek és léptek fel, mint Mike Ink, Walker és Jammin Unit, olyan cégek neve alatt mint a Force Inc és a DJ.Ungle Fever.

Az 1990-es évek elején a nagy britanniai squat party és free festival körei tanúi voltak, ahogy sok DJ acid techno -t mixelt és később olyan producerek mint Divine Soma Experiment elkezdtek komplexebb előkészületekkel és technikákkal kísérletezni, kombinálva a freestyle breakbeat-et a psychedelic (tudatot tágító, halucinatív) ( acid ) technóval.

Az „acid” zene kifejezés a Phuture (Trax Records, Chicago, 1987) csoport „Acid Tracks” nevű albumáról származik.

Mivel az „acid” (sav) szó használatos az elterjedt halucinogén drog, az LSD (Lysergic Acid Diethylamide) köznyelvi elnevezésére is, így az „acid” zene a psychedelikus szubkultúra köreiben vált népszerűvé, melynek tagjai transz-szerű állapotról és testen kívüli tapasztalatokról számoltak be, miután elnyújtott időszakokon át hallgatták az ismétlődő zenét. Ezt gyakran hasonlítják a Yoruba alapú vallások (Santeria, Voodoo) gyakorlói által használt zenei technikákhoz, a tibeti szerzetesek kántálásához, az ausztrál őslakosok által használt didgeridoo-hoz, mellyel „álomszerű állapotot” hoznak létre, a Tuva nép mongol Choomi torokhangú felhangon való énekléséhez és más népi és etnikai zenéhez az egész világon.

Londonban az Acid Techno-t kevésbé tartják ismétlődőnek, mint a Techno többi fajtáját (korai befolyásnak számít a német acid trance színhely) és egy tiszteletlen, gyakran politikai attitűd látható a címekben vagy mintákban, melyeket sok számban használnak; a színhely alapítói közül sokan eredetileg a punk színtérhez tartoztak.

A korai lemezcégek közé tartozik a Stay Up Forever, Smitten, Routemaster, Boscaland, Choci’s Chewns és a VCF, és mostanában az Egyesült Királyságban, az acid techno továbbfejlődött a túlnyomóan 303-as alapú hangzásról a techno egy szélesebb alfajára, ami még mindig megőrzi a táncparkett-barát világképet és a ‘London’ hangzást. Az Infected, Hydraulix, Cluster, 4×4 Records, RAW és a Powertools nevű lemezcégek fejezték ki ezt az újabb hangzást.

Az acid techno máig egy leginkább underground fajtájú zene maradt.

Acid Techno előadók

  • Hardfloor
  • Solar Quest
  • Aphex Twin

Acid Techno zenék

Alessandro Spaiani - Revenge
Teik Arô - Acid Resurrection Pt 2
Miss Djax - The Fog (Junk Project Remix)
The Rocketman & VE/RA - Mind & Brain
Emmanuel Top - Acid Phase (Original Remastered)
Jeff Rushin - Wondering
Andre Kronert - Dirty Old Man (Regal Remix)
Envoy - Dark Manoeuvres (Dax J Remix)
Kostin - Assumption
Hardwell & Maddix feat. Luciana - ACID
Midnight Menace - Panic In Dreams (Acid Version)
Keith Carnal - Racidence - Racidence

 

 

 

HOUSE

A House egy elektronikus tánczenei stílus, ami az Egyesült Államokbéli Chicagoból, Illinois államból származik. Eredetileg az 1980-as évek közepi diszkókban terjedt el, ahol afro-amerikai, latin-amerikai és meleg közösségeket láttak el, először Chicagoban majd New Yorkban és Detroitban. Végül elérte Európát mielőtt belesimult a mainstream pop és dance zenébe világszerte.

A house -t erősen befolyásolják a soul és funk -kal átitatott diszkóelemek variációi. A house általában a diszkó ütőhangszereit utánozza, különösen egy prominens basszusdob használata által minden ütemben, de egy prominens szintetizátor basszusszólam, elektronikus dobok, elektronikus effektek, funk és pop minták és visszhanggal vagy késleltetéssel bővített vokál is szerepet kaphat.

Zenei elemek

A house egy gyors tempójú tánczene, mely habár modern tánczenei szabványok szerint közepes tempójú, általában 118 és 135 bpm között mozog. A house kezdeti idejében a tempó lassabb volt.

A house gyakori eleme egy prominens rúgó dob minden ütemen (ezt four-on-the-floor ütemnek is nevezik), melyet általában egy dobgép vagy sampler hoz létre. A rúgó dob hangját gyarapítják különböző rúgó töltések és meghosszabbított kimaradások. A dob sávot hi-hat cintányér mintákkal töltik ki, amiben általában mindig van egy nyitott hi-hat a nyolcadik hangon minden rúgás között, és egy pergődob vagy taps hang minden ütem második és negyedik hangján. Ezt a mintát az ún. 1960-as „four-on-the-floor” dance dobütemből és főleg az 1970-es diszkó dobokból vezették le. A producerek rendszerint válogatott dob hangokat rétegeznek, hogy egy komplexebb hangzást érjenek el, és átalakítják a mixet nagy klub hangrendszerekre, visszaszorítva az alacsonyabb középső terjedelmű frekvenciákat (ahol az emberi hang és más eszközök alapvető frekvenciái nyugszanak) a basszus és a hi-hat cinek előnyére.

A producerek sok különböző hangforrást használnak a basszus hangokra a house -ban, folyamatos, ismétlődő elektronikusan keltett sorok szekvenciájától egy szintetizátoron, mint a Roland SH-101 vagy TB-303-as, stúdió felvételekig vagy élő elektronikus basszusok mintájáig vagy egyszerűen klasszikus funk számok vagy más dalok teljes sztereó felvételeinek leszűrt mintájáig. A house basszus sorai az egy-oktávos kiterjedésbe eső hangokat részesíti előnyben, míg a diszkó basszus sorai gyakran egymástól oktáv távolságban lévő hangok között váltakoznak és szélesebb skálát ölelnek fel.

Néhány korai house produkciók korábbi diszkó dalok basszus sorainak részleteit használták fel. Például Mark “Hot Rod” Trollan producer az 1983-as Italo dalból, a „Feels Good (Carrots & Beets)” (by Electra ft. Tara Butler)-ból másolt basszus sorokat, hogy az 1986-os produkciójának, a „Your Love”-nak (by Jamie Principle) alapján adja.

Electra featuring Tara Butler - Feels Good (Carrots And Beets)Electra featuring Tara Butler - Feels Good (Carrots And Beets)
Frankie Knuckles - Your LoveFrankie Knuckles - Your Love

Frankie Knuckles ugyanazon hangokat használta a „Your Love” híres 1987-es verziójához, melyben ismét Principle énekelte a vokált.

Elektronikailag generált hangokat és mintákat, olyan stílusok felvételeiből mint a jazz, blues és a szinti pop, gyakran adnak a dob ütem és a szintetizátoros basszus sor alapjához. A house dalokban lehetnek diszkó, soul stílusú vagy gospel vokálok és további ütősök, mint például a tamburin. Sok house mixben lehetnek ismétlődő, rövid, szinkopált, staccato akkord hurkok, amik általában 5-7 akkordból állnak egy 4-ütéses ütemben.

A techno és a trance, mely a house mellett fejlődött ki, az alap infrastruktúrájukat megosztják, de általában tartózkodik a house élőzenei-hatású érzésétől és a fekete vagy latin zenei hatásoktól a szintetikusabb hangforrások és hozzáállás érdekében.

House zenék

Boris Brejcha - House Music
Johnny Loopz - Groove
Soulsearcher - Can't Get Enough (Vocal Club Mix 1999)
Tim Deluxe - I Know (Original Mix 1998)
Silicone Soul - Right On!
Nightcrawlers - Push The Feeling On [MK Dub Revisited Edit]
Kraze - The Party
Gene Farris - Mainline Disco
Jack Floyd - Move Your Feet
Whelan & Di Scala - Teardrops
Barry White - Let The Music Play (Funkstars Club Deluxe Mix)

 

 

TECH HOUSE

A Tech house a house zene egyik alműfaja, amely a nevét adó mindkét stílus elemeit keveri. Valójában a kifejezés az elektronikus tánczene egy olyan lemezbolti kategóriának gyorsírásos elnevezéséből származik, amely a techno zenei elemeit, például a „masszív basszusvonalakat” és az „acélos ütemeket” kombinálta a progresszív house harmóniáival és groove-jaival.

A Tech House történelme

A Wiggle, a Heart & Soul, az End és a Drop a londoni tech house szcéna történetének egyik legfontosabb eseményei voltak. A The Wiggle, amelynek házigazdája Terry Francis, Nathan Coles és „Evil” Eddie Richards találta ki ennek a zenei alműfajnak a korszerűbb nevét.

Egy városi legenda szerint Eddie Richards kapott egy mixtapet Mr. C-től, aki a Drop állandó DJ-je volt. Az egyik oldalra „Tech”, a másikra pedig „House” felirat volt nyomtatva.

A Swag Records néven ismert lemezbolt, amely a londoni Croydenben található, és egykor a néhai Liz Edwards tulajdonában volt, népszerűsítette a stílust. Amikor 1993-ban először megnyitotta kapuit, a gyorsan a növekvő Tech House műfaj epicentrumává vált. A Swag Records több volt, mint egy lemezbolt. A cég saját házon belüli kiadója adta ki a felvételeket, és számos korai House zene előfutáraként szolgált.

Számos kiadó és rádióállomás járult hozzá a brit house hangzás kiterjesztéséhez. Ezek közé tartozott a Funknose, a Surreal, a London Housing Benefit, a Pirate Radio és az Uhuru Beats.

A Tech House uralta az Egyesült Királyság zenei színterét. Chicagóban volt House zene, Detroitban Techno, aztán Londonnak megvolt a saját jellegzetes hangzása, amely meghatározta a táncparkettet.

Ennek a növekvő műfajnak az volt a célja, hogy kiemelje a helyi DJ stílust. Az Egyesült Királyság raverei és klublátogatói kedvezően reagáltak az Acid House és a Jungle zenék durvább hangzására, mert a Tech House elérte az optimális egyensúlyt a Heavy és a Funky között.

A Tech House zenei elemei

Az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején, a Progresszív House és a Minimal Techno váltotta fel a Tech House-t. A műfaj 2010-ben érte el csúcspontját. Olyan kiadók, mint például Jamie Jones – Hot Creations elkezdték újra definiálni és népszerűsíteni a mainstream körében a Tech House-t.

A zenészek, mint például Steve Lawler, Lee Foss, Miguel Campbell, Solomun és Marco Carola hozták létre a Tech House ma ismert új fajtáját.

A Tech House kialakulása óta a produkciós készségek jelentősen fejlődtek, és a streaming bevezetése lehetővé tette, hogy ez a stílus elérje a globális közönséget. Az elmúlt évtizedben a Tech House felé hajló DJ-k és producerek százai szereztek hírnevet a műfaj által. A Tech House műfaj az egyik legnépszerűbb zenei műfajként kezdte felváltani a keményebb EDM hangzásokat.

A Tech House gyakran ötvözi a Deep vagy Minimal Techno zenét, a House zene Soul-os és Jazz-es hangzását, és gyakran a Dub elemeket is tartalmaz. Mindeközben van némi átfedés a Progressive House-sal is. Ez különösen igaz a 2000-es évek óta, amikor a Progressive House mixek egyre mélyebbek lettek és időnként már-már „minimalizálódtak”.

Zenei stílusként a Tech House ugyanazt az alapvető elvet követi, mint a House zene. A House hangzás olyan elemeit azonban, mint a valósághű Jazz hangzások és a dübörgő dobok felváltják a Techno elemei, mint például a rövidebb, mélyebb, darkosabb és gyakran torz basszusok, gyorsabb hi-hat -ok (cinek), zajosabb dobpergők és szintetikusabb Acid hangzású TB-303 szintetizátor dallamok.

Tech House zenék

CAJUN & Pizzolo - Soul Bossa Nova (Remix)
Connaugh - Hey Charlie (Original Mix)
Tom & Collins - Corosito (feat. Cumbiafrica)
Kölsch - Grey (Rogerson Remix)
Dj Christopher - Moving On
Mike Vale - Music Is The Answer
MUUS - Ahi
Noizu & Tony Romera - 4 The People
Psytech - Candy Flip
Reblok - Toxicity
MUUS - Say Something (Radio Edit)
Tita Lau - The Sequel (Extended Mix)

 

 

 

DUB TECHNO

A Dub Techno a techno zene egyik alműfaja, amely a dub zene egyes aspektusait tartalmazza fő stílusaként. mint például a minimális, késleltetett hangzást és az erőteljes basszust. Texturális effektusok jellemzik, mint például reverb, echo (visszhang), phasing a gazdagabb hangzás érdekében és richness, mely az ambient hangzást adja a műfajnak. A hangsúly a minimalizmuson és a hangos, erőteljes relaxáción van. A „Dub” a jamaicai hangrendszer-kultúrát hivatott reprezentálni és ebben a formájában is jelenik meg.

A Dub Techno eredete

Amikor az 1990-es évek elején a német techno producerek, Moritz Von Oswald és Mark Ernestus összefogtak, hogy megalapítsák a Basic Channel duót, megszületett ez az új alműfaj.

Oswald és Ernestus először adott ki dub techno zenét saját kiadójuk, a Chain Reaction alatt. Mivel a Chain Reaction még mindig más zenei műfajokat hozott létre ezen a mély „dubby” stíluson kívül, később ketten a Rhythm & Sound ötletével álltak elő, mely kiadó csak dub technót és dub reggae-t adna ki.

Amikor a Rhythm & Sound előadta saját interpretációit közvetlenül a műfaj alapjaiból merített ihletet. Az e kiadó által létrehozott zene Jamaica szívében próbálta megragadni a hagyományos rastafari zene pszichedelikus, homályos, megkövült slágereit.

A Chain Reaction és a Rhythm & Sound erőfeszítései mellett a német Mille Plateaux kiadó segítette ennek az alműfajnak az útját azzal, hogy átvette ugyanazt a dub technót, amit a Basic Channel is hirdetett, de sokkal dallamosabb pörgést adott neki.

Hogyan került a Dub Techno az Egyesült Államokba?

Az Európából származó dub techno végül eljutott az Egyesült Államokba, amikor Rod Modell elindította DeepChord projektjét Michiganben. A DeepChord egy amerikai felfogása ennek a furcsa, sci-fi hangzású stílusnak. Eleinte a dub technót jellemező műfaj – Ambient zene – homlokegyenest ellentétesnek tűnik, mivel a dub a reggae-ből fejlődött zenei forma az 1960-as évek végén és a hetvenes évek elején.

A dub techno magában foglalja a meglévő felvételek módosítását, általában az akkordok késleltetésével, valamint a visszhang és zengető effektusok manipulálásával. Ez a „szinkronizálási” módszer létrehozza a mintavételezett dal új verzióját, miután átmásolta a hanganyagot egyik médiáról a másikra, innen ered a műfaj neve.

A dub zene kiemeli a dobokat és a basszust, miközben más hangokat és visszhangokat rétegez, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a hangzáskép alakjára, mélységére és térközére.

Ez nagyon pszichedelikus érzést kelthet, világos, álmodozó létállapotot ábrázol, zavaró és apokaliptikus felhangokkal. A technóval kombinálva az eredmény szorosan összefügg az ambient zenével, hiszen mindkét műfaj zenéje szándékosan „háttérzeneként” működik; sohasem próbál elkalandozni egyedi területre, mivel egyetlen célja az, hogy „nyugodt, megkérdőjelezhetetlen” és „mélyen megnyugtató” legyen. Az egyveleg minden eleme lélegzetet kap, és ennek eredményeként szerves részét képezi.

Dub Techno előadók

E műfaj jelentős előadói közé tartozik a görög elektronikus producer, Fluxion, igazi nevén Konstantinos Soublis, aki már egy ideje mély dub zenét készít. EP-ket, nagylemezeket, sőt teljes albumokat is kiadott több lemeztársaságnak, köztük a Basic Channel saját Chain Reaction-jának. A Vibrant Music 1999-es megalapítása után még saját zenei kiadót is hozott létre, melyben saját maga és más zenészek számait is megjelentette.

Stephen Hitchell, Chicagoból származik (aki az Intrusion, Phase90, Radius és mások álneveit is illeti) az Echospace egyik fele, egy projekt, amelyen a már említett detroiti dub techno ikonnal, Rod Modell-lel dolgozott.

Dub Techno Zenék

Upwellings – Crossing Dumbbell
Ference - Take Your Time
Smooth ‎– Spaceport 65 (Terminal 4 Mix)
Post Apocalyptic - Matrix Confusion
BLOMAQ - Perception of Irresistible Oblivion
Quadrant - Q1.1 (A1)
Dima Bigulaev & G-Day Only Red
Monolake - Cyan I
Creamtronic - Session 3
Continuous Mode – Direct Out / Direct Drive
Adam Carling and Nick De Voost - Unstoppable Force

 

 

AMBIENT TECHNO

Az Ambient Techno a Techno laza és lassabb formája, amelyet az ambient zenében fellelhető minimalizmus esszenciája ihletett. Bár a számokat elsősorban az ütem vezérli, széles körben alkalmazzák a texturális és atmoszférikus hangokat.

A műfaj a 90-es években jelent meg, és az élen olyan művészek álltak, mint az Aphex Twin, a Biosphere, a The Orb, Carl Craig és Pete Namlook. Olyan zenészek ambient művei vonzották őket, mint Brian Eno és Jon Hassel. A Techno és Acid House ritmusokkal ötvözték.

Az olyan kiadók, mint a Warp, Apollo, Beyond és GPR, az Ambient Techno-hoz kapcsolódnak. Másokkal ellentétben ők inkább a teljes hosszúságú albumok kiadására koncentrálnak, mint a klasszikus 12 hüvelykes kislemezekre.

Ambient Techno zenék:

Speedy J - Fill 3
Speedy J - Symmetry
Post Apocalyptic - Matrix Confusion
DiY - Cassiopeia
Plaid - Object Orient
R.E.L.O.A.D. - Peschi
Mark Franklin - Release To The System
Seefeel - Spangle
Rob Jenkins - Egni Anweledig One
Rob Jenkins - Anialdir two
Rob Jenkins - Nefoedd 09

 

 

DEEP TECHNO

A Deep Techno a zene széles gyűjteménye, amely általában Ambient, és a hangsúly a táncon, továbbá a fizikai mozgáson van.

Az ütem egyszerű és ismétlődő, dübörgő rúgódobbal. Ez táncolhatóbbá teszi. Az ének texturált, és a szintetizátorokat nem dallamra, hanem rétegek hozzáadására használják a hangzáshoz. A Deep Techno rendezvények viszonylag egyszerűek, inkább az érzelmekre összpontosítanak, mint a fényekre.

Deep Techno előadók

  • Jeran Portis

Deep Techno zenék

Claudio PRC - Vektor
Stan Kolev - Muladhara
Notzing - Onryō
Feral - Court of Light
Svarog - Frankincense
Vanoni - Haiken
Stan Kolev - Savage Rose (Extended Mix)
Stan Kolev - Hiwaga (Original Mix)
Stan Kolev - Fury
Losann - Sturgeon Moon (Stan Kolev Remix)
Alastor - Opium (Stan Kolev Extended Remix)

 

 

BERLIN TECHNO

Gyakran a “világ techno fővárosaként” emlegetett berlini techno-zenét ma saját alműfajába sorolják.

A berlini fal leomlása 1989-ben egy új kezdetet jelentett, amely a reményt és a befogadást jelentette. A fiatalok (gyakran illegálisan) tomboltak elhagyott épületekben, például bunkerekben, erőművekben, hangárokban, sőt még metro állomásokon is. Ezeken az eseményeken leginkább House és Techno zenét játszottak Detroitból.

berlin techno illegális party metro megállóban

Végül a zene keményebb hangzású lett. Nem volt ének és a basszus agresszívabb volt. Az olyan klubokat, mint a Berghain, a techno zene egyik legszentebb helyének tekintik, és bár a műfajt nem lehet metronóm vagy stílus szerint besorolni, ez tükröződik Berlin máig létező szubkultúrájában.

Berlin Techno zenék

Klanglos - Buddha On Acid (Original Mix)
Bjoern Torwellen - Appendix (Original Mix)
Thomas Schumacher - Persistence
Sven Schaller - No Hope (Original Mix)
Pappenheimer - Religio (Original Mix)
Len Faki & Regal - Abroad
Knarz - Tanzmaschine
Klanglos - Continuous Chaos
Björn Torwellen - Halo (Original Mix)
Lukas Freudenberger & Unmensch - Steroide (Original Mix)
Kai Pattenberg - Umleitung (Original Mix)

 

 

DETROIT TECHNO

Az 1980-as évek és az 1990-es évek elején Detroitban készült úttörő techno zenék határozták meg a detroiti techno stílust. A posztindusztriális reneszánsz kezdetét szimbolikusan az Egyesült Államokban az autóipar összeomlása jelentette. Ez a techno zene megszületésével egy időben történt.

A Detroit Techno úttörői

A „Belleville Three”-ben Juan Atkins, Kevin Saunderson és Derrick May szerepel. A történelem szorosan összekapcsolja a csoportot a techno mint zenei műfaj felfogásával Detroitban.

Otthonuk pincéjében a három zenész elkészítette első elektronikus zeneszámait. Derrick May egyszer azt mondta, hogy

a detroiti techno egy „totális hiba”. Olyan, mintha George Clinton és a Kraftwerk egy liftben rekedtek volna egy szekvenszerrel.

1981-re Mojo elkezdte a Belleville Three által felvett mixeket játszani. Ezzel egyidőben a csoport más zenészekkel is elkezdett együttműködni. Ezután Chicagóba mentek, hogy kutassák a helyi house zenei kultúrát. Különös figyelmet fordítottak Ron Hardy és Frankie Knuckles DJ-kre.

Az emberek Derrick Mayt „újítónak” tartják, míg Kevin Saundersont pedig a „techno keresztapjaként” emlegetik.  A Detroit Techno brit debütálása 1988 közepén a The New Dance Sound of Detroit volt. Természetesen Derrick May és Neil Rushton rakta össze az albumot.

Az előadók második hulláma

Az Underground Resistance, amelyben Mike Banks, Jeff Mills, Robert Hood, Blake Baxter, Jay Denham és Octave One szerepelt, az 1990-es évek elején a detroiti zenészek második hulláma közé tartozott.

Úgy ábrázolták magukat, mint egy félkatonai osztagot, amely a kereskedelmi fősodratú szórakoztatóipar ellen küzd, amelyet „programozóknak” neveztek. Így a Predator, az Elimination, a Riot vagy a Death Star dalaikkal az Underground Resistance zenéje egyfajta elvont harciasságot fejez ki.

Hasonlóképpen, Richie Hawtin és John Acquaviva megalapította a +8 kiadót, amely az indusztriális hardcore hangzásról a minimalista progresszív techno stílusra tért át.

2000-ben a Memorial Day hétvégéjén az elektronikus zene rajongói a világ minden tájáról érkeztek a Detroit folyó partján lévő Hart Plazaba, hogy részt vegyenek az első Detroit Electronic Music Festivalon. Azóta a fesztivál neve 2003-ban Movement-re, majd 2005-ben Fuse-In-re, legutóbb pedig 2007-ben Movement: Detroit’s Electronic Music Festival-ra változott.

A detroiti techno zenészek a Kraftwerk és a Tangerine Dream szintetizátorokat és dobgépeket használtak. Egyesítették a house zene jellegzetességeit az európai techno hideg elhatárolásával, hogy jellegzetes hangzást alkossanak. A stílus utópisztikus futurista gondolkodásmódból és tudományos-fantasztikus elemekből nőtt ki.

Detroit Techno zenék

Model 500 - Night Drive
MUSIC INSTITUTE 20TH ANNIVERSARY PT1 : DERRICK MAY - UNTITLED
Reese - Just Another Chance
Rhythim Is Rhythim – Strings of Life
Juan Atkins - Techno City
Juan Atkins - Techno Music
Kevin Saunderson - E-Dancer
Mayday - Sinister / 1 st Mix
Model 500 - NO UFO'S
Love Inc. - R.E.S.P.E.C.T. (Original Mix)
Kenny Larkin - Loop 2 (Luke Slater Mix 1996)

 

 

DARK TECHNO

A Dark Techno, a Techno egyik alműfaja. Ez az underground műfaj 1992-93 körül alakult ki az Egyesült Királyságban, erősen befolyásolva az Industrial Techno-t és a Gothic Aesthetic-et.

Mély, kísérteties hangjairól ismert, amelyek az elektronikus ritmusok sötét völgyébe sodorják a hallgatókat. Nem a tempó vagy a hangszerelés alapján kategorizálják ezt a stílust, hanem a zene hangulata szerint. A négynegyedes üteme ismétlődő és agresszív. A dallamok leginkább sci-fi, horror témát közvetítenek. Ez azonban nem tévesztendő össze a Hardcore Technóval. A Dark Technóban nincs agresszió, inkább egyfajta kísérteties baljós érzés. Az énekdallamok textúrákként szolgálnak és nincs szövegük. A hangsúly a dübörgő lábdobon van.

dark techno női póló fekete

A Dark Techno Rave-szerű hangzásvilágát a torzítások erős használata, a disszonáns dallamok és a könyörtelen ütemek jellemzik, bár a Rave-nél sokkal sötétebb és “baljósabb” összképet fest. A lüktető basszusvonalak és a kísérteties szintetizátor effektusok olyan atmoszférát teremtenek, amely egy túlvilági birodalomba repíti a hallgatókat.

A Dark Techno az idők során fejlődött ki, és különböző zenei műfajok elemeit tartalmazza, mint például az Ambient, a Drone és az Experimental. Ez a fúzió számos alműfajt szült, mint például a Dark Minimal-t, a Dark Progressive-t és a Dark Psytrance-et.

Dark Techno művészek és kiadók

Számos úttörő művész és kiadó alakította a Dark Techno zene mostani formáját. Néhány figyelemre méltó név:

  • Regis
  • Surgeon
  • Ancient Methods
  • Adam X.
  • Remote
  • Reeko
  • Polar Inertia

Ők feszegették igazán az elektronikus zene határait, és hozzájárultak a műfaj növekedéséhez és fejlődéséhez.

A független lemezkiadók, mint például

  • Downwards Records
  • Perc Trax
  • Ostgut Ton
  • Endzeit
  • NG (New Generation) Records
  • Rangnarøk
  • Subwoofer

jelentős szerepet játszottak a Dark Techno tehetségek felkarolásában. Ezek a kiadók azáltal, hogy platformot biztosítanak a feltörekvő művészek számára munkáik kiadásához, nagyban elősegítették a műfaj fejlődését.

Dark Techno zenék

Gaga & Mateo - Show Me (Original Mix)
Gene Karz & Lesia Karz Bone (Wex 10) (Remix)
Jay Lumen - Pulsar
Pleasurekraft - Tarantula (7 Year Itch Rework)
Joey Smith - Reflection (Original Mix)
Traccid - Die Drogen
Thomas Evans - Abyssal Power (Original Mix)
Andre Grandeza - Battery (Matt Mus Remix)
Breech - Show Me
Dubfire & Oliver Huntemann - Fuego (Julian Jeweil Remix)
Enrico Sangiuliano - Ghettoblaster
Gaga - Drunk (Original Mix)

 

 

 

INDUSTRIAL TECHNO

Az Industrial Techno az 1990-es években jelent meg a techno és az indusztriális tánczene hibridjeként. Ez a techno egyik legdurvább formája. A zene célja, hogy utánozza az ipari gyári gépek mechanikusának ritmusát, hangját. Ez az oka az „Industrial” (ipari) kifejezésnek.

Throbbing Gristle és Cabaret Voltaire, valamint a Wax Trax! lemezkiadó jelentősen hozzájárultak ennek az alműfajnak a fejlődéséhez. Az Industrial Techno sokáig radar alatt volt. Aztán a 2010-es évek elején visszatért, meglovagolva a poszt-dubstep szcéna hullámát az Egyesült Királyságban.

Szinkronizált ritmusokat és erős szubbasszust biztosított a rajongóknak, amelyek akkoriban hiányoztak a dubstep műfajból.

Olyan zenészek, mint Perc, Paula Temple, Tommy Four Seven, Monoq, az ipari technót feltették a térképre. Általában elhagyott raktárakban léptek fel. Bár egyetlen klubhelyiség sem szentelt helyet ennek a stílusnak, gyakran szerepelt sok techno DJ szettben. Ezenkívül sok underground rave party szervező az eseményeket teljes mértékben az Industrial Technonak szenteli.

A stílus elhivatott rajongói állítják, hogy a zene akkor szól a legjobban, ha egy félhomályos, elhagyatott raktárban játsszák a város árnyékos negyedében. Az Industrial Technonak a középpontjában a sivár, kietlen és elhagyatott atmoszférák állnak, amelyeket gyakran a techno idéz elő.

Industrial Techo előadók

  • Cut Hands
  • Surgeon
  • Helena Hauff
  • Perc
  • Paula Temple
  • Tommy Four Seven
  • Monoq

Az Industrial Techno zenei jellemzői

Az Industrial Techno kiemelkedik a minimalista ismétlések használatával, csöngő és durva zajokkal kombinálva, hogy harsogó és kaotikus hangzásvilágot hozzon létre. A stílus nagy erővel és sebességgel szól, és a legintenzívebb állapotában eléri a maximum 155 BPM-et.

Mély, komor felhangok és komor, magányos légkör határozza meg. Míg sok népszerű techno zene olyan zajokat tartalmaz, amelyek akár a világűrből is származhatnak, az Industrial Techno olyan hangokat használ, amelyek úgy tűnnek, mintha egyenesen egy apokaliptikus alter-világból származnának.

Paula Temple, egy neves zenész, aki jelentős hatással van erre az alműfajra, karrierje kezdetétől saját, jellegzetes zenei útját járja. Fantazmagorikus techno hangzásra specializálódott. Ezenkívül az „Ancient Methods” DJ és lemezproducer jelentős mértékben részt vesz az Industrial Techno zenei életben. A világ minden táján előadja zenéit, és gyakran játszik Los Angeles környéki kihalt raktárakban. A projekt eredetileg Michael Wollenhaupt és Conrad Protzmann együttműködése volt, de mára egyszemélyes előadás, kizárólag Wollenhaupt főszereplésével.

Industrial Techno zenék

Slam - Mover
WarinD - No Pain No Gain
Marco Leckbert & Luca Maier - Why Not
WarinD - I'm Sorry Baby
Amazingblaze - Exodus
Techno Industrial - El Llanero Solitario
Dj Slugo - Wouldn't You Like To Be a Ho Too (SveTec HT Rework)
BCKYRD - Paradise
Ivano La Sala - Stop My Ears Are Bleeding
Jacidorex & Axyom - From The Back
Marco Leckbert & Luca maier - Beat And Dance
Lars Huismann - Stroke

 

 

 

MELODIC TECHNO

A Melodic Techno a techno zene egy alműfaja, amelyre nagy hatással van a trance stílus. Úgy is mondhatnánk, hogy a Melodic Techno nagyon hasonlít a klasszikus Trance-re. Ezt a hasonlóságot az 1990-es évek klasszikusainak számos remixében megfigyelhettük. A Melodic Techno azonban gyakran lassabb ütemű, jellemzően 120 és 125 BPM között mozog. Lágyabb ütőhangszereket is használ, melyet a Minimal Techno-tól kölcsönözni.

A Melodic Techno egy olyan műfaj, amely a dallamosságot és a keménységet ötvözi. Jellemzője a dallamos, fülbemászó dallamok használata, valamint a lassú ütem és a mély basszusok.

A Melodic Techno kialakulásához számos tényező járult hozzá. Az egyik legfontosabb ilyen a House és a Trance műfajok népszerűsége volt az 1990-es évek elején. Ezek a műfajok is dallamosak voltak, és a Melodic Techno zeneszerzők ezt a dallamosságot vették át, és ötvözték azt a techno műfaj keménységével.

Egy másik tényező, amely hozzájárult a Melodic Techno kialakulásához, a digitális zenei technológia fejlődése volt. Az 1990-es évek elején már széles körben elérhetővé váltak a digitális zenei eszközök, amelyek lehetővé tették a zeneszerzők számára, hogy sokkal kreatívabbak legyenek. Ez a technológiai fejlődés lehetővé tette a zeneszerzők számára, hogy bonyolultabb dallamokat és ütemeket hozzanak létre, amelyek korábban nem voltak lehetségesek.

A Melodic Techno sajátos hangzást hozott létre, amely végül más műfajokra is hatással volt. A 2010-es évek második felében a Melodic Techno önálló műfajjá nőtte ki magát.

Úttörői a Tale of Us, a Mind Against és az Agents of Time. 2013 magasságában indultak el ebben az új irányba, mert korábban már készítettek Deep House zenéket.

Népszerű Melodic Techno zeneszerzők

  • Sven Väth
  • Paul van Dyk
  • Ferry Corsten
  • Markus Schulz
  • ATB
  • Kozmikus Kapu
  • Dash Berlin
  • Azon is túl
  • Eric Prydz
  • Deadmau5
  • Armin van Buuren

A Melodic Techno műfaj stílusjegyei

  • Lassú ütem, általában 120-125 BPM
  • Mély basszus
  • Dallamos, fülbemászó dallamok
  • Gyakran használnak szintetizátorokat, dobgépet, ambient és chill out elemeket, illetve vokált
  • Energikus és táncolható
  • Megnyugtató és pihentető
  • Kreatív és kísérletező
  • Tág spektrumot kínál a dallamosság és a keménység között

 

A Melodic Techno története

Más Minimal Techno művészek, mint például Patrice Baumel mellett Stephan Bodzin stílusának alakulása révén a műfaj ismertebbé vált. Az első lemezkiadó, amely a Melodic Technot népszerűsítette a Dynamic Music volt.

Solomun és Adriano Troilo 2006-ban alapította meg a Dynamic Music-ot Hamburgban. A Melodic Techno mára világszerte elismert stílussá nőtte ki magát, mely az amszterdami, berlini és brazíliai Dynamic fesztiváloktól kezdve a heti rendszerességgel ismétlődő ibizai bulikon át, beleértve a hírhedt „Solomun +1” rendezvényeket a legendás Pacha klubban.

A műfaj másik fontos lemezkiadója a nemrégiben alakult Afterlife, amely ismert és feltörekvő előadókat támogat, mint például ARTBAT, Innellea és Undercatt.

A tapasztaltabb producereket, mint például Maceo Plex, Kölsch és KAS:ST is felkarolták a műfajt.

Melodic Techno producerek

Miután az európai színházak számára készített zenét, a német DJ, producer és a Herzblut kiadó tulajdonosa, Stephan Bodzin beleszeretett az éjszakai klubhangzásokba. Bodzin egy jól képzett zenész, akinek jellegzetes techno hangzása magával ragadó, lendületes, és tele van emlékezetes dallamokkal.

Patrice Bäumel német DJ és producer Amszterdamba költözött, hogy üzleti iskolába járjon. Bäumel karrierjét Amszterdamban ügyfélszolgálatosként kezdte, majd egy reklámcéghez került, ahol később multimédiás tervezőként dolgozott, mielőtt szabadúszó lett.

A zenész soha nem gondolt igazán a DJ-zésre, mint karrierre, mígnem 2002-ben a So Paulo-i Red Bull Music Academy-re ment. Bäumel három évvel később kiadta debütáló lemezét a Trapezent. Ma a Melodic Techno műfaj egyik legkedveltebb művésze.

Otto Yliperttula egy másik legendás finn DJ, zeneszerző és lemezproducer, ismertebb nevén Yotto. Pete Tong öt Essential New Tune díjra jelölte, Annie Mac BBC Radio 1 műsora pedig két dalát választotta a világ legmenőbb lemezének. A helsinki székhelyű Yotto elhagyta az Anjunadeep-et, és 2019-ben elindította saját márkáját, az Odd One Out-ot.

Melodic Techno az elmúlt években

A 2010-es évek végén a melodikus techno jelentős rajongótábort fejlesztett ki számos európai és dél-amerikai országban. Sikerét mind a techno általános népszerűségével, mind a trance és a progresszív house alműfajokkal, mint például a dallamos house zene és a progresszív break népszerűségével köthető össze.

A Melodic Techno meghatározó elemei az arpeggiált moll (egyfajta tört akkord) dallamok. Ezek az akkordok jellemzően kiterjesztett zengetéssel, sztereó késleltetéssel és tiszta, finom pengetéssel rendelkeznek.

Az „Ambient pad”-ek és a nehéz, gördülő basszusvonalak támogatják ezeket a hangokat. Egyesülve viszont egy misztikus és hipnotikus hangulatot hoznak létre, amely a korai Trance-re emlékeztetnek.

Bár a Melodic Techno népszerűsége folyamatosan csökken, de még mindig népszerű műfaj, és számos zeneszerző és DJ készít ilyen zenéket.

Melodic Techno zenék

Stephan Jolk & Stephano Bruccoleri - About My Dreams
Undercatt - Arcade
Zafir - Um
Andfølk - Shelter
Ben Kim - Somebody To Love (Gorgon City Remix)
Moonclipse - Deep Distance
Hunter/Game & Hollt - Closure
Stephan Jolk - Blossom
Layton Giordani & HI-LO - Rabbit Hole
Will McGlone - Morning Gaze (Original Mix)
Axel Zambrano – Enveloping (Original Mix)

 

 

BLEEP TECHNO

A Bleep Techno az Egyesült Királyság bátor próbálkozása és egyben válasza volt a Detroit Techno-ra.

A probléma azzal volt, hogy Raverek olyan vadsággal vették birtokba az angol vidéket, hogy 1990-re közzavaróvá nyilvánították őket. A Bleep Techno partik órákon belül bárhol megrendezhetőek voltak, ahol több ezer partizó jelent meg bejelentés nélkül egy farmer legelőjén, mint egy színes flash mob, akik Detroit Techno és Chicago House lemezeiket pörgetve, valamint rengeteg drogot használva áttáncolták az éjszakát.

Ezek a bulik tiltottak voltak, titkosak és gyakran napokig tartottak. A rendőrség semmit sem tehetett, hogy megállítsa bulikat, hacsak nem volt kéznél rengeteg bilincsük. Az Egyesült Királyságban annak idején rendőröknek nem volt fegyverük csak sípjuk és tányérsapkájuk.

A brit szcéna saját kezűleg próbálta ki magát az elektronikus zene készítésében, ahelyett, hogy minden héten drága lemezeket importált volna Detroitból, Chicagóból és New Yorkból, amiből kialakult a Bleep Techno.

A Detroit Techno Egyesült Királyságbeli változatát UK Techno-nak hívták ők, de jobban ismert a szleng Bleep (csipog) kifejezésről. Valószínűleg utalásként a gyenge próbálkozásaikra, hogy megismételjék a zsúfolt hangeffektusokat a Model 500 – No UFO’s című klasszikus Detroit Techno zenében.

Model 500 - NO UFO'SModel 500 - NO UFO'S

Úgy tűnik az volt az egyetlen dolog – talán tényleg az egyetlen, amit a Detroit Technótól kaptak, hogy a Bleep Techno sok futurisztikus hangeffektust tartalmazott. Csipogás, ciripelés és lézerhang, Star Trek lövéshangok és R2D2 csipogások, majd közben az Ürgolyhók című film radartechnikusa csipog, prüntyög és zümmög.

 

Egész pontosan a 808-as dobgép hangját próbálták utánozni, mert az Egyesült Királyság Technójának és az akkori európai zenének általában sajátossága, hogy ritkán használta a TR-808 dobgépet. A House zenék TR-909-sel készültek, de a 808-as egyszerűen nem jött be Európában úgy, mint az államokban.

Néhány Bleep Techno producer a Yamaha RX-5 dobgépet használta, amiből nem adtak el sokat, de Angliában valamiért rengeteg banda használta.

A korai rave szcéna legkedveltebb és legigényesebb zenészei közül néhány a Bleep Techno időszakából jöttek, például

  • Amorphous Androgynous
  • Indo Tribe
  • Mental Cube
  • Smart Systems
  • The Future Sound of London .

A Bleep Techno egy rövid életű dolog volt, csak addig létezett, amíg a producerei meg nem tudták, hogy a Technónak milyennek kellett lennie. De ahelyett, hogy kijavították volna a hiányosságaikat és elmentek volna Detroitba, keményebbek lettek és a Rave irányába mentek el. Az utolsó Bleep Techno zenéket 1996 körüli megjelenéssel lehet fellelni.

Bleep Techno zenék

Yage - Fuzzy Logic
NEXUS 21 - LOGICAL PROGRESSION (1989)
Rejuvination - I. B. O.
A - F-X-U - The Scheme
Bleeps Anonymous ‎– The Revenge Of Betty Bleep A
Enhanced - Knaqua
Eon - Spice (Original Mix with Notes)
Forgemasters - Track With No Name
The P.S.I. Division - Mindfuck 2000 (Origin 2000)
Mental Cube - Q (Original Mix 1991)
GTO - Listen To The Rhythm Flow
Syzygy - Meditation

 

 

 

EURO TECHNO

Az Euro Techno Európa bátor kísérlete a Bleep Techno válaszára, mely valamivel gyorsabb tempójú, „csipogó” stílus volt, amely ismert himnuszokat, szirénákat és síphangokat hozott a Technóba. Valahogy így:

Vapourspace - Theme From Vapourspace (1994)Vapourspace - Theme From Vapourspace (1994)

 

A főként belga New Beat producerek vezetésével, akik inspirálódtak a The KLF – What Time Is Love

The KLF - What Time Is Love?The KLF - What Time Is Love?

és The KLF – It’s Grim Up North című zenékből és füttyhangokat kevertek az Euro Techno zenéikbe.

Hogy a Techno valódi hangzása elérjen az Egyesült Királyságba és ne „Ravesedjen” el, – no meg persze, hogy a techno zenei producerek ne adják fel végleg a küzdelmet -, egy közbenső lépésre volt szükség, ebből lett akkoriban az Euro Techno.

A 80-as évek vége és a 90-es évek eleje volt az elektronikus zenetörténet legrobbanékonyabb és legkreatívabb időszaka. Alig három év leforgása alatt néhány chicagói underground Acid House buli rave-ként robbantak be az egész világon, és ami akkoriban négy-öt műfajt jelentett, melyek egyszerűek és átláthatóak voltak – könnyen meg lehetett őket különböztetni -, hirtelen ez a szám húsz fölé ugrott – persze a legtöbb név nélkül -, így mindenki rászokott arra, hogy bármilyen elektronikus zenét is hallott, azt „Techno”-nak vagy „Rave”-nek hívta. Ez a szokás egyébként 30 évvel később, még ma is megfigyelhető, hiszen a műfajok száma azóta a sokszorosára nőtt.

Elektronikus zenei műfajok

A Drum n Bass, a Breakbeat, a Progressive, a Hardcore és a Trance mind ebben az időszakban születtek. Mindegyik a mai napig elő stílus és mindegyik több tucat műfajt és alműfajt rejt magában. Ember legyen a talpán, aki pontosan kiigazodik közöttük.

Idővel az elektronikus zenei hangszerek, kütyük mindenütt elterjedtek, olcsóak és elég könnyen használhatóak lettek szinte bárki számára. Az alacsony rendezvénybelépő árak és a nagy hétvégi lelkesedés az e fajta bulik után több bulizót, a több bulizó és előadó pedig több ötletet, koncepciót és még több új fajta zenét szült.

Az Euro Techno egyike ezeknek a kevésbé ismert koncepcióknak, amely nem élte túl az ezredfordulót. Fénykorában kicsit olyan volt, mint egy földre dobott vattacukor, amit elleptek a hangyák.

Minden, ami az Euro Techno körül zajlott hangosabb, fényesebb és kifejezőbb volt, mint az elődeik, de a csillaga hamar leáldozott.

Euro Techno zenék

Night On Earth - Simple Shortcut (1995)
The Source Experience - Point Zero (1994)
Acid Jesus - Move My Body
Lhasa - The Attic (1990)
Rev One - Chochillics
The Ultimate Seduction - The Ultimate Seduction
Dave Tarrida & Lars Sandberg - Supa Hammer
Underworld - Born Slippy
World Party II - Forget-It!
Sebastian S. - Etheral
Vainqueur - Lyot (Original Mix)
D-Shake - Techno Trance (Paradise is Now) (1990)
LISEI / VISNADI - PULSATION 1991
SIL - Windows (Original Mix)
Meng Syndicate - Sonar System (Speedy J Mix) (1992)
Dirty Mind - The Killer
Mescalinum United - Into Mekong Center
Slam - Positive Education
Mig 29 - Mig 29 Parie Seconda Mission 3
DLM - I.S.N.I.X (new god mix)
Digital Excitation - Dream Party
Frequency & Orlando Voorn - Where Is Your Evidence (Hard Harder Mix)

 

 

 

 

BANGIN TECHNO

A Bangin Techno tulajdonképpen nem különálló műfajként, hanem a Detroit Techno regionális hangzású műfajok gyűjteményeként szolgál és sok közülük a 90-es évek közepén vagy végén jelent meg, mindegyik finom helyi ízesítéssel.

 

Ilyen például a

Italo Techno

(Olaszországban)

 

Latin Techno

(Spanyolországban, Mexikóban, Brazíliában)

 

Jtech

(Japánban)

 

Svéd Techno

(Svédországban)

 

Német Techno

(Németországban)

 

A Bangin Techno kialakulásában nagy szerepet játszott Frankie Bones és az elterjedéséért máig (Svéd Techno) Adam Beyer és (Német Techno) Chris Liebing a felelősek.

Minden országnak vagy régiónak van egy speciális hangzású Teknója, amit mind szinte lehetetlenség felsorolni és bemutatni, de talán nem is ez a lényeg, ha megértjük a Detroit Techno valódi koncepcióját szemben a Bangin Technoval.

A Detroit Techno mindig is inkább a valódi DJ-k műfaja volt. A lemezeket ismétlődő loop-ok formájában adják ki, például félkész dalokat, dallam vagy (néha) ének nélkül, különböző ütemekkel és hangzásokkal samplerekként, amelyek között bőven van hely a bakeliten, hogy segítsék a DJ-ket a gyors vágásokban és mixelésekben.

A DJ-zés művészete az, hogy ezeket a dalokat kombinálják, hogy ez által eredeti kompozíciókat hozzanak létre. Meglepő, hogy a híresebb, felkapottabb DJ-k közül sokan nem is tudják, hogyan kell ezt csinálni. A jó DJ-k szakszerűen össze tudják vágni a kompozíciókat, amíg úgy nem szólal meg az egész, mint egy 90 perces dal, amely 40 vagy 50 részből áll.

A tökéletes DJ-mixek aranystandardja Richie Hawtin Decks, EFX & 909:

Ritchie Hawtin Decks Efx and 909Ritchie Hawtin Decks Efx and 909

Bár a végeredmény nem annyira technikás, mint egy Turntablism:

de mégis hallható a különbség számos DJ mixe között, akik csak egymás után teszik a dalokat és igyekeznek lódobogás és szünet nélkül összekeverni két számot.

Tehát összegezve, míg a Detroit Techno a technikás DJ-k és művészek számára ad hatalmas lehetőséget és játékteret az egyedi hangzásuk és játék-stílusuk kialakításában, addig a Bangin Techno – azon felül, hogy helyi hangzásokat visz a zenékbe, melyektől eladhatóak és szórakoztatóak – inkább hasonlítható egy rádióban dalokat egymás után lejátszott regionális stílusra, melyeket nem használnak olyan művészi szinten az előadók mixelés közben, mint a Detroit Techno-t, de ettől még nem rosszabb, csak a hangzásbéli különbség ebből fakad.

Bangin Techno zenék

Chris Liebing - Conan
Bruce - Just Getting Started
Subhead - Atlantic Bridge
Frankie Bones - Get The Freak
Jeff Mills - The Bells
Speedy J ‎- Krekc
Filippo (Naughty) Moscatello - California
Grain - Untitled A1
Tomba Vira - Schriek
DJ Hell & Richard Bartz - Take a Shot (Original Mix)
Frankie Bones - The Old Dub Plate (Live)
Andreas Krämer & Thomas Pogadl - Der Rächer
The Vectif - The Spice (1998)
Dj Hell - Jack the House
Sol - Pollenflug (Original Mix)
Adam Beyer & Henrik B - Perfect Match
The Advent - Farencounters (1995)
Damon Wild & Woody McBride - Downtown
Santos Rodriguez - Untitled (Road To Rio - A1)
Bryan Zentz - Algebra
Technasia - Acid Storm
D-Factor - Barana (1998)
Ricky Effe - Rectifier
Bill Youngman - Correction Circuit
Umek - Analok
Quartz - Synergie
Richie Hawtin - Richard Harvey - "002a - B1" (Decks, EFX & 909)
Ben Sims - Storm
Adam Beyer - Analyser
Pacou - Iron City (2000)
Tarball & Lungbutter - Bring Forth The Custard
CJ Bolland - The Tingler (rare release)
Mark Hawkins - Hunger
Switch - Bumpy Ride (1999)
Chris Liebing & Umek - Dong (Original Mix)
Laurent Garnier - Dangerous Drive (2000)
Sven Vath - Smuggler

 

 

 

KÍSÉRLETI TECHNO

A Kísérleti Techno (Experimental Techno) minden olyan Techno, amely nem regionális, tehát Bangin Techno és nem illeszkedik más Techno-ba. Mondhatnánk, hogy kísérleti jellegű, mivel új dolgokat próbál ki, de ez az állítás nem teljesen állja meg a helyét, hiszen minden új műfaj technikailag kísérleti jellegű.

Például Kísérleti Techno-nak nevezhetnénk a Warp Records kiadó repertoárjában szereplő zenéket, mielőtt létrejött volna az IDM az Ambient Techno révén, de ez akkoriban leginkább Bleep Techno volt.

Ha már az IDM-ről esett szó, akkor azt gondolhatnánk, hogy az az egyetlen elektronikus zenei szcéna, amelyben megtalálható a kísérleti jelleg. Azonban nagyon sok furcsa Techno létezik bizarr hangulattal és stílussal, melyek teljesen új dolognak, kísérletinek tűnnek. Alműfajok alműfajokban és azon belül is további mikroműfajok, amelyek annyira aprók és úgy viselkednek, mint egy szubatomi részecske; olyan gyorsan bukkannak fel és tűnnek el, hogy szinte alig léteztek.

Kísérleti Techno zenék

Youngman & Landstrumm - Rasta Snail
Banditos - Walded
Cannibal Cooking Club - Work Yard
Telerotor - Karoshi
Fugo - My first simba (NH14)
The Glitch Mob - How To Be Eaten By A Woman (Adam.01 Remix)
Vladislav Delay - Holiday
Peverelist - Dance Til The Police Come
The Micronauts - Baby wants to rock
The Glitch Mob - How To Be Eaten By A Woman (Adam.01 remix)
« TECHNO Facebook
Love Parade Története (1989-2010) »